A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novellák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novellák. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. július 23.

 Apor lányok feredője

(negyedik nap) 

         Reggeli a panzióban.

A szállást egy jólelkű székely család építette néhány éve, abból, ami volt s amit be lehetett "szerezni" így, vagy úgy, de leginkább úgy.

Az unalomig erőltetett, úgynevezett európai reggeli – minivaj, tojás, sajt, ami sosem látott tejet, szalámi, lekvár, tea, kávé,– tulajdonképpen bőségesnek mondható, de már a negyedik napon megunta, így hát rákérdezett a háziasszonynál, hogy lehet-e egyebet is falni.

– Hát hogyne lehetne, lelkem – csillant fel az asszony szeme –, mi se szeressük ezt az európai reggelit, de előírás. – Mit enne szívesebben?

– Bármit, amit maguk is.

Lett is ebből sürgés-forgás. Szalonna, házikolbász – amit a székelyek pirospaprika nélkül töltenek, kokojzalekvár, zakuszka, töpörtyű – mennyei étkek. Egy féldeci fenyővíz is lecsúszott, Grófúr úgyse akart ma autózni, mert tegnap esett, ma is esőre áll, a sárdagasztás nem volt ínyére, a Büdös-programot mára törölte.

 

Ekkor még nem sejtette, hogy bizony fog autózni.

Utasként.

 

2024. március 4.

 Történetek a Büdösből: Buksza

(harmadik nap)          

Egész nap zuhogott.

Délutánra kissé alábbhagyott, nem esett annyi, hogy megduzzassza az Oltot, a mellékfolyócskák kissé megsínylették a csapadékot, de hamar letisztult a könnyük, így hát Grófúr becihelődött a kocsijába és felhajtott a parkolóig, ahol a kopott vizes padok üresen búslakodtak, sehol egy fia lélek.

          Sár is volt bőven.

A táj viszont elbűvölte. Mindig megcsodálja az eső utáni erdélyi erdőket, ilyen színeket sehol nem látni. Ezer fotóból is fel lehet ismerni a jellegzetes – nem harsogó – színeket. A zöld ezer árnyalatát, a barnák meleg hangulatát és a kék semmivel össze nem téveszthető üdeségét.

Kissé hűvös-didergős idő volt, dereka köré tekerte a pulóverét, a csomagtartóból, a pótkerék mellől elővakarta a kisbaltát – Minek kell ez? – kérdezte magában, de mivel alteregója semmilyen ellenvetést nem tanúsított, a fejszét beakasztotta a nadrágszíjába, bezárta a járgányt és elindult a meredek ösvényen a pokol tornáca felé. A szakóca böködte a combját, oldalt igazította – így már jobb.

2016. december 30.

Fenyő

Grófúr befordult a Víkend parkolójába.
Egy fél órával ezelőtt még a disznóhízlalda mögötti óriás trágyadombot turkálta gilisztát keresve. Erre a célra egy világháborús tábori ásót rendszeresített. Orosz volt-e, vagy német, ma már nehéz lenne eldönteni- mindkettő rossz-, az ószeren vette még a hatvanas években. Azóta mindig ezzel túrja a trágyát, ha halászni megy.
A dermedt gilinyókat egy régi alumínium ételhordóba hányta egy kevés érett trágyával együtt.
Délután négy óra, a napkorong alja már hozzákoccant a jeddi hegy fenyőihez.
Napforduló, az év legrövidebb napja. Indigókék égbolt, félhold a feje fölött, mínusz öt fok.
Ideális menyhalazáshoz.

2015. október 16.

Történetek a Büdösből: Maszka


(második nap)

A következő nap egy kicsit fentebb hagyta a kocsiját, mert a barlanglátogatók számára fenntartott parkolót két turistabusz foglalta le úgy, hogy egy fia kocsi se fért ott el mellettük. Iskolások kirándulóbuszai, az egyik sofőr lent maradt a kocsinál- látta eleget a Büdöst- és unottan cigizett, fordítva ülte meg a parkoló rozzant padját, a támlára könyökölve fújta a füstöt s néha-néha egy nikotinosat sercintett a fűbe.
Vidám tinicsoportok szállingóztak vissza a buszhoz, s néha egy-egy tanár. A lányok sugdolózva, néha kacarászva pislogtak ki a galeriből, suttyomban szemügyre véve az egyenként lebaktató srácokat.
- A háló ki van vetve, s a srácok még csak nem is sejtik a csapdát. - gondolta Grófúr - Van még idő, majd rájönnek - s vidáman somolygott volna a bajsza alatt, ha lett volna neki bajusza.
Nekiveselkedett a kaptatónak. Jó idő volt, a Nemere még nem söprögette a hegyoldalt, a Büdös-barlang lehelete csak az út felétől csapta orrba.

2015. június 13.

Történetek a Büdösből: Holt Olt



(első nap)

Fiatal korában járt erre néhányszor. Akkor meg se fordult a fejében, hogy valaha ő is ott fog ücsörögni a szálkásra kopott cserefa-padon, hogy kínzó reumáját kúrálja a sátán leheletével.
Nyelve-lógattával kaptatott fel az utolsó száz méteren; itt már orrbacsapta a kénbűz, ami- érdekes mód- a barlang bejáratánál mintha enyhült volna. Csak térdfájdalma nem enyhült. Visszapillantott a völgybe, az egykori szanatórium málladozó épületére, de azon nem volt már mit bámulni, egyet kortyintott a Málnáson megtöltött borvizes palackjából és körülnézett, jobban mondva benézett a barlangba.
Hárman üldögéltek a szemben álló két padon, egy idősebb hölgy és két hetyke, hátizsákos srác.

2015. február 10.

Egy marék dió



          A Királyhágó túlsó oldalán, egy körösparti parkolóban mindig megáll, ha arra veti útja – egy időben sokszor vetette – megpihenni és bekapni néhány miccset, mert olyat, mint ott, sehol sem tudnak készíteni. Sör helyett sajnos vizet kell inni, de így is…

Régebben úgy mondta, hogy a Királyhágó innenső oldalán; a székely fővárosból, a Bolyaiak városából ugyanis úgy nézett ki.

 

Halfogó verseny lesz a Maroson.

2014. február 14.

Ultimátum

- Passz.
- Negyven-száz.
- Passz.
- Betli. Tízes a talonban!
- Passz.
- Passz.
Kisebb havi fizetések röpködnek oda-vissza a Víkend-telep elit csónakház-teraszain a nyári idény előtti megfázós, nyárfaszöszös délutánokon, az utószezoni didergős estéken és a főszezoni éjszakákon.
A szomszédban römikocogás veri fel a csendet.
Rablóultizni, lerakós-römizni jár ki ilyenkor a dzsentri-vénájú társaság.
Köves römi itt a divat, kártyával úriember nem römizik. Úriasszony sem! Ha lenne kaszinó a városban, ott biztosan az ulti, a römi és a huszonegy lenne a divat. De kaszinó nincs; volt valaha a Malom utcában egy, az állt a cégéren, de a kapualjat egy diszkrét piros lámpa fénye derengte be.
Most az sincs, a dorbézolás a Víkenden folyik. Ulti, römi s miegymás.
Kocka Demeter, Grófúr és Hosszújóska a Fodrász Szövetkezet víkendházát szemelték ki aznap este bűnös szenvedélyük színteréül. Egy sör a gondnoknak, szilvórium a játékosoknak és már pörcögött is a rutinos Hosszújóska ujjai alatt a viseltes pakli. Az első leosztást Demeter bukta be, Grófúr csípte fülön szingli makk alsóját. Perka jobbra-balra. Csörög az aprópénz.
Hajrá!

2012. december 28.

Forraltbor


Grófúr felkapatott a kockaköves utcán, ami a Főtérről meredezik a Szülészet tövéig.
A parkban mindig kipihegi magát, mert pofátlanul meredek ez az utca.
Fiatalabb korában ez sose tűnt fel neki.
A fenti park padjain bújt össze a leánykákkal hajdanán, Mucit is itt csókolta meg először.

- Hja, régen volt az, pedig nem is…
Így télidőben pedig különösen nehéz ez az út, mert síkos.
Pár napja mínusz tíz fok fölé nem adja, még nappal sem. Ritka ez így a csonkahéten, karácsony és újév között. A városra január közepe szokott ilyen hideget zúdítani, de azt aztán sokáig.
A Súrlott Grádicsba igyekezett. Ott szokták az öregfiúk leereszteni a karácsonyi töltöttkáposztás puffadást néhány pohár vidám forralt borral.

Vidám ez a ravaszul befűszerezett világosbarna ital, amit csak itt tudnak így elkészíteni, a fahéjon, szegfűszegen és szegfűborson kívül lélekkel is megfűszerezik.
_____________________________________________________________________

2012. május 1.

Szárnyacskák



Angyalka (Lilike rajza)

Kopogás… dehogy… dörömbölés a fehérre festett vasajtón.
Válaszra nem várva a hatalmas, ormótlan kincstári zsúrkocsi dübörögve, ajtóstul begördül a kórterembe, rajta kétes tisztaságú, hajdan fehér színű gézleplek alatt kalimpáló edények, a gurulós kocsi fogantyújába kapaszkodó pengőre vasalt fityulás diétásnővér pedig rezignált rekedt hangon jelenti be:
- Itt az ebéd!!!
A betegágyak szélén feszengő látogatók enyhe undorral, kényszeredett mosollyal nyugtázzák annak a kosztnak az érkezését, amelyre mindannyiuk előbb vagy utóbb ráfanyalodni kényszerül majd. Ki hamarabb, ki később, sokuknak ilyen lesz az utolsó vacsorájuk is. Ispotálytáp.
A fekvőbetegek sem ugranak ki a bőrükből a fapados koszt láttán, pláne ma, vasárnap délben, amikor a látogatók szorgalmasan hordták be a jobbnál jobb húslevesek és prézlis húsok kombinációit elesett feleik mielőbbi felépülésében bízva.

2012. január 31.

Pikkelycsömör

- Pista, te vagy?
- ...
- Pista, fene a pofádat, szóljá' má'!!!
- Jöttem.
- Hoztá' halat?
Valaki berúgta az ajtót. A negyven éve ultramarinkékre festett konyhaajtó szutykos kilincse hangos nyekkenéssel ütött még egyet a vályogfalon tátongó lyukba.
A küszöbön ott állt Pista. Pekingikék kertésznadrág, fehér-fekete kockás flanell ing, persze kínai, berett és szürke gumicsizma.

2011. július 19.

Montana

F.I. emlékére
Május végi tini-kánikula.
Még pattanásos, éretlen. Hajnalban hűvös van, délutánra már a harminc fokos meleg pattintja ki a nyárfák bimbóit, hogy a fehér pihe elborítsa a várost, a vizeket, a hűtőtornyok lamelláit, mindent.
Kocka Demeter, a halőr a Víkend-telep Hajó-vendéglőjének teraszán üldögélt.
A Hajó a víz fölé, cölöpökre épült, hajó alakú faterasz és nem lenne igazi, ha nem kopott zöldre lenne festve. Demeter takarékossági megfontolásból négybe vágott papírszalvétával takarta le a söröskorsóját a nyárfaszösz ellen. Mindhiába, mert két korty között csak beszökött egy-egy vattapamacs, amit aztán vagy lenyelt, vagy kiköpött, de mivel kár a sörért, inkább lenyelte.
Régeni szöszös világos. Pilseni típusú.

2011. február 26.

ÓLMOSHOROG

(Dvorácsek Ágoston felvétele)
Másnap, kialvatlanul, a rabsicos kaland hatása alatt lecipelték a csónakokat és a csomagokat a gát alatti sekélyesbe és hideg borvízből készített neszkávéval próbálták az éjszakai nemalvás hatását ellensúlyozni.
Tesséklássék téblábolás lett az eredménye.
Déltájt nagy nehezen újra elindultak le a folyón. A Ritzben akartak egy jó flekkent enni, hideg sörrel. A tegnap esti halvacsora emléke már az álmok birodalmába tért meg.
.

2010. szeptember 23.

FEKETE LÉGY (avagy szösszenet a legyezés pszihológiai hátteréről)

Látkép a Somos-tetőről 1910-ből.
Bal szélen a gát,  jobb oldalon a Maros partján még áll a hét fa...
Február vége.
Mátyás a mondás szerint ha jeget talál, elviszi, ha nem, akkor hoz. Talált s vitte.
A folyón már a jégtáblák is lebukdácsoltak a legközelebbi hídhoz, hogy annak lábát tegyék- már sokadszor - próbára. Jeges kávé tejszínhab nélkül, fűzfavessző dresszinggel. Bodor Péter hídnak hívják még most is.