Fenyő

Grófúr befordult a Víkend parkolójába.
Egy fél órával ezelőtt még a disznóhízlalda mögötti óriás trágyadombot turkálta gilisztát keresve. Erre a célra egy világháborús tábori ásót rendszeresített. Orosz volt-e, vagy német, ma már nehéz lenne eldönteni- mindkettő rossz-, az ószeren vette még a hatvanas években. Azóta mindig ezzel túrja a trágyát, ha halászni megy.
A dermedt gilinyókat egy régi alumínium ételhordóba hányta egy kevés érett trágyával együtt.
Délután négy óra, a napkorong alja már hozzákoccant a jeddi hegy fenyőihez.
Napforduló, az év legrövidebb napja. Indigókék égbolt, félhold a feje fölött, mínusz öt fok.
Ideális menyhalazáshoz.

Karácsony, az első a világvége után

Pontosan ötvenöt éve kivétel nélkül minden karácsonykor én díszítem föl a családi karácsonyfát, természetesen csakis azért, hogy tehermentesítsem az ilyenkor igencsak elfoglalt Angyalkát. Gyerekkorom utolsó karácsonya, amikor még elhittem, hogy az Angyal egyedül dolgozik, az 1956-os év volt. Azóta őrizgetem ezt az icipici létrát, az icipici kéményseprő kefével, az icipici négylevelű lóherére írt, azóta megkopott 1956- os aranyozott felirattal.
Azóta- bármi is történt- ez a dísz sosem hiányzott a család karácsonyfájáról.
Mindenkinek kívánom, hogy sok-sok évig aggathasson ódonabbnál-ódonabb díszeket családi karácsonyfájára.
Kívánom, hogy a Jóisten adjon mindig annyi egészséget, hogy hathatósan segíthessük az Angyal munkáját.
Békében és boldogságban!
A következő világvégéig!