A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kupa folyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kupa folyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 25.

Egy kupica Kupica

Tombol a nyár. A szó szoros értelmében. Éjjel huszonöt fok, nappal negyven, ha pedig átmeneti enyhülés merészelne jönni, az csakis vihar kíséretében érkezhet.
Megbolondult ez a világ. Minden szempontból.
Ezért gondoltuk, hogy talán a hegyek közt, a vizek partján vagy bennük gázolva, könnyebben átvészelhető néhány forró nap.

Hát nem könnyen vészelhető át.


2015. július 15.

Kupa (variációk egy témára)

Amikor pérszemet kap az ember
Július elején összeült az egyszemélyes KUPAktanács és elhatározta, hogy útba ejti az egykori Horvát Bánság és Krajina határát képező folyót, a Kupát. A folyó az évszázadok során megtartotta eredeti medrét, csak körülötte változott meg a világ.
Jobb partjára Horvátország (itt Kupa a neve), a baljára Szlovénia került (ott Kolpának hívják). A Kupa ezt bölcsen eltűrte és ki fogja bírni az eljövendő népvándorlásokat is, legfeljebb majd El-Koppha-nak fogják nevezni, vagy Mohamed könnyének és így fogják írni:   دموع   محمد  
miután az új telepesek eléggé kiKUPÁlódnak majd.