2016. december 30.

Fenyő

Grófúr befordult a Víkend parkolójába.
Egy fél órával ezelőtt még a disznóhízlalda mögötti óriás trágyadombot turkálta gilisztát keresve. Erre a célra egy világháborús tábori ásót rendszeresített. Orosz volt-e, vagy német, ma már nehéz lenne eldönteni- mindkettő rossz-, az ószeren vette még a hatvanas években. Azóta mindig ezzel túrja a trágyát, ha halászni megy.
A dermedt gilinyókat egy régi alumínium ételhordóba hányta egy kevés érett trágyával együtt.
Délután négy óra, a napkorong alja már hozzákoccant a jeddi hegy fenyőihez.
Napforduló, az év legrövidebb napja. Indigókék égbolt, félhold a feje fölött, mínusz öt fok.
Ideális menyhalazáshoz.

Sehol egy lélek, a parkoló teljesen üres, csak az éjjeliőr rozzant szürke Skodája szomorog egy tócsában, a drótkerítés mellett.
Semmi jele annak, hogy holnap Szenteste. Ilyenkor hó, recsegő hideg kellene; meg befagyott folyón korcsolyázó gyermekek, forralt bor a kocsmákban, lékvágás a holtágban, csuka és fűrészhal*-fogás.
Évek óta nincs már ilyen, mintha a Föld kibillent volna normális pályájáról.
Szomorúan könyvelte el magában, hogy alighanem nem a Föld a hibás, megvan az teremtve rendesen, csak minket, embereket hibázott el kissé a Teremtő.
Előkotorta a botot, a régi cserkész-hátizsákját és átbaktatott a Turbina-árok gyaloghídján, a strand kerítése mellett, le a folyóhoz.
A strand kerítésén belül, még úgy kábé tíz éve, egy sor fenyőfát ültettek, amelyek mostanra szépen kinőtték magukat, de... a látványtól földbe gyökerezett a lába: két fenyő derékban lefűrészelve döntötte romba a fenyősövény eleganciáját.
Igen, holnap Szenteste, de ki vetemedik ilyenre most, amikor valóságos karácsonyfa-dömping van a piacon s szinte minden utcasarkon?
Nagybátyjától hallott egy történetet, aki a háború alatt állomásfőnök volt Szegeden...

- Tudod, fiam, engem nem soroztak be, mint apádat, mert én már nős voltam, gyerek is volt s a vasutasok civilben teljesíthettek szolgálatot, hisz mindünkre szükség volt, jobban, mint valaha.
Nagy volt a forgalom, Szeged nagy vasúti csomópontnak számított, nagy volt a felelősség is, meg katonás a fegyelem.
Minden reggel hatra mentem szolgálatba- nem munkába, fiam, hanem szolgálatba! - s bizony este hatig, vagy még tovább volt feladat állandóan.
- Negyvenhárom karácsonya közeledett. Abban az évben szolgálat közben még nem kellett eldugdosni itt-ott a deportálásra megparancsolt vagonokat, a front is messze volt még, de rémes szanitéc-szerelvények futottak be néha...
- Na, de nem erről akarok mesélni Neked...

Fenyőfát kellett szerezni és ez akkoriban nem volt könnyű. Csempésztek ugyan az erdélyi vonatokon a kalauzok meg a mozdonyvezetők, de én nem vehettem belőle, mert sok volt a spicli, inkább szemet hunytam... jön a karácsony, ott vannak a gyerekek, fenyőfa nélkül nem karácsony a karácsony.
- Akkor még nem sejtettem, hogy de bizony lehet karácsony fenyő nélkül is.
- Na, de nem erről akarok mesélni Neked.

- Két nap volt még Szentestéig, fenyőt sem olcsón sem drágán nem tudtam szerezni.
Ekkor jutott eszembe, hogy szolgálatba menet, egy elhagyatott kertben több- pont karácsonyfának való- fenyőt láttam.
- Fiam, és addig sose loptam életemben, csak egyszer - majd azt is elmesélem -, de most nem volt mit tenni. Szolgálatból jövet, magamhoz vettem a fűtőházból egy rókafűrészt, elrejtettem a kabátom alá és remegő gyomorral elbotorkáltam a kiszemelt kertig. Tizenegy óra lehetett már.
- Csak a félhold világított a fejem fölött, hideg volt és bokáig érő friss hó. Egyetlenegy pár lábnyomot láttam a járdán, s amikor a kert mellé értem, a lábnyom megszűnt.
Akkor vettem észre, hogy valaki átmászott a kerítésen - előttem.
Föl se ocsúdtam elkeseredésemből, amikor kicsit arrébb, a téglakerítés fölött átrepült egy fenyőfa.
- Fiam, én egy pillanatig sem gondolkodtam - pedig kellett volna - hónom alá kaptam a fát és hazavágtattam vele, kulcsra zártam a kaput, eldugtam a fát a szenespincébe és miután kifújtam magam... jutott eszembe, hogy mi lesz, ha az a valaki, aki helyettem kivágta azt a fenyőt a hónyomok alapján megtalál?
A kapu mellett vártam még néhány percet, de senki se jött.
Másnap hajnalban öt óra után, a "tettes mindig visszatér a tett színhelyére" szerint, közönyös képet vágva elgyalogoltam a ház előtt és arra a szegény, elkeseredett emberre gondoltam, aki helyettem ellopta azt a fenyőt, s mikor kimászott a kerítésen mégis hűlt helyét találta.
- De talpraesett embör lehetett, mert láttam, hogy a kertből két fenyőfa hibádzik.

Így mondta a bátyja, hogy "embör", pedig őmaga nem is volt szögedi.

* sügér



1 megjegyzés:

  1. No, szép dolog! karácsony este s még a tolvajt is meglopják. Amúgy nem rossz. L.

    VálaszTörlés