A következő címkéjű bejegyzések mutatása: légykötés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: légykötés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 2.

Bolharákok UV fényben

Bolharákok UV fényben
A Nagy-Küküllőn tartott legyes buli során derült ki, hogy a mélyen járó nimfa-készletem meglehetősen silány, a nagy sodrásban, ahol rendszerint a nagyobb halak tanyáztak, nehéz volt elérni a mederfeneket. Akadt néhány megfelelő súlyú Gammarus és cseh-nimfa a dobozomban, azokkal pecáztam, de a méretskála, a színskála és a súlyozás...
Szóval, jött a belső parancs: lóra, illetve satura.
A téli peca nélküli periódus jó alkalom volt a legyesdoboz átalakítására. Egyúttal a nagyon mély vizek meghorgászására alkalmas wolfram- és ólomsúlyozással, valamint UV-fényben különlegesen irizáló bolharákokat is kötöttem, különféle méretben és változatos alapszínekben.

2014. január 11.

Dicshimnusz (a Petitjean satukhoz)

  
Marc Petitjean Base and Master satu
Be szeretném mutatni kedvenc légykötő satumat. Néhány évvel ezelőtt, kevéssel azután, hogy elkezdtem legyet kötni, elhatároztam, hogy beszerzek egy jó satut.
Barátok, ismerősök mutatták meg szerszámkészletüket, beszereztem néhányat alkalmi vételből is, mígnem Ernő felajánlotta, hogy ideadja Petitjean satuját, kössek vele és aztán döntsek.
A saturól hallottam, jobban utánanéztem, képről már ismertem, de első blikkre drágának tűnt.
Ahogy a kezembe vettem, azonnal észre vettem, hogy csúcsminőséggel van dolgom. Még mielőtt egyáltalán legyet kötöttem volna vele, alaposan bevizsgáltuk.

2012. január 5.

Bubuka


Hát nem gyönyörű?

Mielőtt még Bubu nicknevű sporttársunk megrökönyödne, szólok, hogy nem Őróla lesz szó.
A tavalyi csuka-invázió egyenes következményeként, ezerrel álltam rá a sztrímerek kötésére.
A Joca-tavon leginkább a szintetikus szál - buktail kombinációt használják, azokból is kötöttem néhányat. Ezek nagy, otromba, csilivili légyszörnyek, de fogósak. Dobáskor leginkább a nagy légellenállásuk a probléma, mintsem a súlyuk. Kötöttem 4-5 darabot, egyet a klubban elkunyiztak (szívesen adtam!!!).
A másik, sokkal esztétikusabb kategória a zonkerfarkú sztrímerek.

2011. október 6.

Kötök, avagy a hely szelleme

Kötök.
Legyet.
Horogra.
Ehhez le kell mennem, na nem alfába, hanem a pincébe, ott a műhely.
Amikor a házat megvettük egy „icipicit részeges”, délelőtt tíz óráig beszámítható lumpen-családtól, a padló helyett nutriaszarral betapasztott guanókéreg szolgált járófelületként, a pince betonfalából rozsdás kötöződrót-dzsungel acélgilisztáival kellett megbirkózniuk a gyanútlan Laokoon-utódoknak, akik mi voltunk, ugyebár. És pincebogarakon degeszre hízott pókmatuzsálemekkel.

2011. augusztus 26.

MŰLEGYEK FARKAI

(Megjelent a flytying.ro műlegyes oldalon)

Az anyagokat a légytípus függvényében választjuk meg.
Jelen esetben az a kérdés, hogy milyen anyagokat használjunk legyeink farkának kötésekor, amelyek mind mozgásukkal (elhelyezés, dinamika), mind színükkel és állagukkal a legjobb imitációkat eredményezik.

2011. április 4.

HOT-SPOT

Érdekesnek találtam és Lucian előzetes beleegyezésével lefordítottam egy jó írást a flytying.ro oldalról.
Itt olvasható teljes terjedelmében, immár magyar nyelven is:
http://www.ceeff.com/irasok/mulegyek/hot-spot
.

2011. január 26.

A FLYSWAP 2010 EZOTERIKUS ERŐTERE

  •  
Szivarosdobozom pont elegendőnek bizonyult a nagy nehezen, hosszú vemhesség után megszületett legyek befogadására.
Csapatunk medvéjének gondoskodó mancsai, illetve néha-néha a pusztába kiáltott hangos brummogása összeterelte a rakoncátlan bocsokat.
A legyek megköttettek. Sárgára.
A postagalambok meg serénykedtek.
A medvebarlangban zsebre vágom a legyekkel teli dobozt, beülök az autóba, indítás.