2017. február 15.

Sógoréknál

Húztuk-halasztottuk a szezonzáró pecát. Addig halogattuk, hogy épp hogy ki nem csusszantunk a naptárból. Így hát fajront előtt egy héttel mentünk és három napot horgásztunk Badaussee környékén a mindenféle Traun-patakban.

Október végi langyos idő, tökéletes vízállások, tiszta vizek, no meg jó szállás, ahol "man spricht Ungarish", mert merő véletlenségből nyírségi asszonyság a séf. A panzióban napijegy is kapható, meg is vettük...és nem bántuk meg.







Furcsa, többször is észrevettem, hogy az odafele útra néhány nap után már nem emlékszem pontosan, a visszafele jobban megmarad.
Mi lehet az oka?
Szerintem az, hogy odaútkor mindegyre a pecán jár az eszem- ami nem nagy megterhelés, mert mindig a pecán jár az eszem, kivéve, ha máson-, hazafele pedig már az út kombinálódik az élményekkel.
Most, így kb két hónappal a traunozás után az odaútból leginkább az maradt meg, hogy egyik horgásztársunk már az indulásról lekésett, mert erre nagyon pipa tudok lenni.
Tudjuk, hogy esküvőről, temetésről és horgászatról nem illik késni, az első kettő nem vár meg, a horgászat pedig nem tűr halasztást.
Ha ötre van megbeszélve, akkor ötkor legyen ott, vagy szóljon előtte egy nappal, hogy csak fél hatra tud jönni. Semmi baj, de ne lopjon el az én időmből egy fél órát!
Vannak kollégák, akik notórius későként örökre kiírták magukat a horgásztársak listájáról; tudom, hogy mások is így vannak ezzel. Harag nincs, de nem vagyok hajlandó idegesíteni magam miattuk.
Ez van!


No de térjünk a tárgyra.
Évekkel ezelőtt már rápróbáltam ezekre a vizekre, nem okoztak csalódást.
Tiszta patakok, többnyire stabil vízállás, mert a vizek többsége tározókból ered, hozamuk nem nagyon ingadozik.
Hat éve is azért ruccantunk át Szlovéniából a Koppentraunra, mert a Sava Bohinjka a beígért "jó vízállás" ellenére egy méterrel magasabb volt és medermunkák miatt zavaros is. Öt emberrel lett kibabrálva anno, azóta csak fenntartásokkal kezelem a gájdok ajánlatait és helyszíni jelentéseit. Nekik nem drága a mi időnk és benzinünk, persze- tisztelet a kivételnek.
Az akkori tavaszi Traun és a mostani- őszi- között alig van különbség.
Ugyanaz a tiszta víz és halbőség.
Nimfára, szárazra és nedveslégyre egyaránt jöttek, rendesen belenyúltunk a tutiba.






Szivárványos, sebes és szajbling, bár lehet, hogy a sorrend inkább fordítottan érvényes. Sok a szajbling, leginkább nimfával fogtam őket.
Egyúttal felavattam a Stickman #2, 10 lábas nimfázó botomat.
Pillekönnyű, érzékeny, jól tartja a halat és...gyönyörű.



Üröm az örömben, hogy a harmadik napon, vigyázatlanul hadonászó horgásztársunk rendesen megakasztotta Mikit egy szakállas nedvesléggyel. Pedig nem is fújt a szél.
Érdemes tudni, hogy a szakáll nélküli horog használata itt kötelező. Olyannyira, hogy a halőr úgy ellenőrzi le a horgot, hogy beleakasztja a kabátjába, és ha nem tudja cibálás nélkül kiakasztani, jön a büntetés, és nem viccelnek.
Minden nap egy-két ellenőrt láttam, nem kérték a papírokat, de észrevettem, hogy percekig figyeltek és persze azonnal kiszúrtak volna, ha látják, hogy esetleg cibáljuk a halból a horgot.

Szakállas a szakállban

Nincs mese, több okból is ajánlott a szakáll nélküli horgok használata.
Ha kollégánk figyelt volna, akkor talán Miki is megúszta volna egy szúrással és nem kellett volna a piercinget hazáig elviselnie a bal alsó hatos zápfoga közvetlen szomszédságában.
De, mint utóbb kiderült, kibírta és még csak el sem ájult.
A gondolatait pedig csak sejtem, mert gondolatolvasó nem vagyok.


(Fotók: Fogarasi Miklós és Bereczki Gábor)

1 megjegyzés: