2015. június 13.

Történetek a Büdösből: Holt Olt



(első nap)

Fiatal korában járt erre néhányszor. Akkor meg se fordult a fejében, hogy valaha ő is ott fog ücsörögni a szálkásra kopott cserefa-padon, hogy kínzó reumáját kúrálja a sátán leheletével.
Nyelve-lógattával kaptatott fel az utolsó száz méteren; itt már orrbacsapta a kénbűz, ami- érdekes mód- a barlang bejáratánál mintha enyhült volna. Csak térdfájdalma nem enyhült. Visszapillantott a völgybe, az egykori szanatórium málladozó épületére, de azon nem volt már mit bámulni, egyet kortyintott a Málnáson megtöltött borvizes palackjából és körülnézett, jobban mondva benézett a barlangba.
Hárman üldögéltek a szemben álló két padon, egy idősebb hölgy és két hetyke, hátizsákos srác.

Jónapot kívánt, a srácok bonzsúroztak a hölgy meg buna-ziuázott – mostanság ez már nem ritka errefelé sem.
Óvatosan leült a padra, hogy ne kavarja fel a záptojásszagot.
Grófúr akkor vette észre, hogy az egyik francia gyereknek horgászbot-tok meredezik a hátizsákjából.
- Ezek horgászni jöttek? Ide jöttek többszáz kilométerről, az Oltra horgászni? – villant át az agyán.

Izgatottan bontogatta tonkin-nádból készült botjának tokját, amit még az állítólagos grófi nagyapa mindenese- egyben csizmadiája- varrt neki marhabőrből. A mesterre már nem emlékszik. Az öreg csizmadia szerszámai közt volt egy ár, egy falcong, ami egy görbített, szélespofájú fogó és egy vastag zsákvarró tű, ezekkel lyuggatta a bőrt, ráncigálta át a varróbőrt a lyukakon és varázsolt belőle horgászbot tokot.
Az Olt itt már nagy nehezen átevickélt a Csíki-medence fegyelmezett és gondosan megművelt síkságán s haragosan konstatálta, hogy megint útját állják holmi nagyobb, szinte hegynyi kövek. Hangosan és durcásan bukdácsolt a nagy szürke sziklák közt, s amikor már nagyon megunta a bukdácsolást, mérgében likat ütött egy nagy fekete sziklán, s azon játszott bújócskát- önmagával.
Alacsony vízállásnál az egész folyó átfért a sziklalyukon, áradáskor már nem bírta a tolongást és a fölös víz inkább megkerülte az óriás követ.
Nyár volt, alacsony víz, a sziklalyuk után egy izgató visszaforgó, lennebb örvény, a partot égerbokrok és keserűlapuk szegélyezték. Ideális hely a domolykóknak. Itt már nincs pöttyös hal.
Hátizsákjáról leakasztotta a szemétlapát alakú, erős szitaanyagból készült csíkhalfogó szerszámot és a sekélyesben a csizmájával beleterelt néhány kövi csíkot. Domidesszert.
Ennél jobb csalit elképzelni sem lehet. Vastag zsinór, úszó, nagy horog, rá a csík s be a forgóba.
Türelmesen irányította a csalit az örvény szélén…semmi.
Átszerelte fenekezőre…semmi.
Beeresztette a bokrok alá, mint egy villantót…semmi.
Ilyen még nem volt.
Egész áldott nap egy fia halat sem fogott.
Az Olt halottnak tettette magát.

Mozgolódás zökkentette vissza a Büdös- barlangba.
Az egyik hátizsákos térdei félreérthetetlen összedörzsölésével, ijedt képpel közölte a haverjával, hogy neki ki kell mennie a barlangból, de sürgősen, ő bizony már nem bírja tovább, ama testrészét valami megcsíphette.
Mindketten tudtak franciául, megértették a srácok beszédét, de nem szóltak közbe.
Grófúr észrevétlen belekuncogott a saját orrába – a nevetésből ilyenkor csak egy hangos levegővétel lesz – a szeme sarkából pedig a hölgy arcát fürkészte, aki a helyzet komolyságát megőrzendő, szemérmes és rezzenéstelen arccal bámulta a barlang falára lerakódott kénvirágokat. Még véletlenül sem pillantott volna a fiúra, amint az kikászálódik a lyukból.

Kis idő múlva a másik is kimenekült, a barlang előtt megszeppenve bámultak egymásra és hevesen vakargatták altesti appendixüket.

Ekkor már a hölgy is elmosolyodott.
Hagyták őket szenvedni.
Az égetős-viszketős érzés amúgy is néhány perc múlva magától elmúlik. Heveny herepír.
Ők ezt már réges-rég tudták.

3 megjegyzés: