(első nap)
Fiatal korában járt erre néhányszor. Akkor meg se fordult a fejében, hogy valaha ő is ott fog ücsörögni a szálkásra kopott cserefa-padon, hogy kínzó reumáját kúrálja a sátán leheletével.
Nyelve-lógattával
kaptatott fel az utolsó száz méteren; itt már orrbacsapta a kénbűz, ami-
érdekes mód- a barlang bejáratánál mintha enyhült volna. Csak térdfájdalma nem
enyhült. Visszapillantott a völgybe, az egykori szanatórium málladozó
épületére, de azon nem volt már mit bámulni, egyet kortyintott a Málnáson megtöltött
borvizes palackjából és körülnézett, jobban mondva benézett a barlangba.
Hárman
üldögéltek a szemben álló két padon, egy idősebb hölgy és két hetyke,
hátizsákos srác.
Jónapot
kívánt, a srácok bonzsúroztak a hölgy meg buna-ziuázott – mostanság ez már nem
ritka errefelé sem.
Óvatosan
leült a padra, hogy ne kavarja fel a záptojásszagot.
Grófúr akkor
vette észre, hogy az egyik francia gyereknek horgászbot-tok meredezik a
hátizsákjából.
- Ezek
horgászni jöttek? Ide jöttek többszáz kilométerről, az Oltra horgászni? –
villant át az agyán.
Izgatottan bontogatta tonkin-nádból
készült botjának tokját, amit még az állítólagos grófi nagyapa mindenese-
egyben csizmadiája- varrt neki marhabőrből. A mesterre már nem emlékszik. Az
öreg csizmadia szerszámai közt volt egy ár, egy falcong, ami egy görbített,
szélespofájú fogó és egy vastag zsákvarró tű, ezekkel lyuggatta a bőrt, ráncigálta
át a varróbőrt a lyukakon és varázsolt belőle horgászbot tokot.
Az Olt itt már nagy nehezen átevickélt
a Csíki-medence fegyelmezett és gondosan megművelt síkságán s haragosan
konstatálta, hogy megint útját állják holmi nagyobb, szinte hegynyi kövek. Hangosan
és durcásan bukdácsolt a nagy szürke sziklák közt, s amikor már nagyon megunta
a bukdácsolást, mérgében likat ütött egy nagy fekete sziklán, s azon játszott
bújócskát- önmagával.
Alacsony vízállásnál az egész
folyó átfért a sziklalyukon, áradáskor már nem bírta a tolongást és a fölös víz
inkább megkerülte az óriás követ.
Nyár volt, alacsony víz, a
sziklalyuk után egy izgató visszaforgó, lennebb örvény, a partot égerbokrok és
keserűlapuk szegélyezték. Ideális hely a domolykóknak. Itt már nincs pöttyös
hal.
Hátizsákjáról leakasztotta a
szemétlapát alakú, erős szitaanyagból készült csíkhalfogó szerszámot és a
sekélyesben a csizmájával beleterelt néhány kövi csíkot. Domidesszert.
Ennél jobb csalit elképzelni sem
lehet. Vastag zsinór, úszó, nagy horog, rá a csík s be a forgóba.
Türelmesen irányította a csalit
az örvény szélén…semmi.
Átszerelte fenekezőre…semmi.
Beeresztette a bokrok alá, mint
egy villantót…semmi.
Ilyen még nem volt.
Egész áldott nap egy fia halat
sem fogott.
Az Olt halottnak tettette magát.
Mozgolódás
zökkentette vissza a Büdös- barlangba.
Az egyik
hátizsákos térdei félreérthetetlen összedörzsölésével, ijedt képpel közölte a
haverjával, hogy neki ki kell mennie a barlangból, de sürgősen, ő bizony már
nem bírja tovább, ama testrészét valami megcsíphette.
Mindketten
tudtak franciául, megértették a srácok beszédét, de nem szóltak közbe.
Grófúr észrevétlen
belekuncogott a saját orrába – a nevetésből ilyenkor csak egy hangos
levegővétel lesz – a szeme sarkából pedig a hölgy arcát fürkészte, aki a
helyzet komolyságát megőrzendő, szemérmes és rezzenéstelen arccal bámulta a
barlang falára lerakódott kénvirágokat. Még véletlenül sem pillantott volna a
fiúra, amint az kikászálódik a lyukból.
Kis idő
múlva a másik is kimenekült, a barlang előtt megszeppenve bámultak egymásra és
hevesen vakargatták altesti appendixüket.
Ekkor
már a hölgy is elmosolyodott.
Hagyták őket
szenvedni.
Az
égetős-viszketős érzés amúgy is néhány perc múlva magától elmúlik. Heveny herepír.
Ők ezt
már réges-rég tudták.
Jó vagy Brúsz!
VálaszTörlésA pirulák! Ja, és pirulok.
TörlésNem rossz, csak rövid. L.
VálaszTörlés