2013. május 4.

Csukák Kutyaúrral


Viktor eddigi legnagyobb legyezve fogott csukáját fárasztja
Mire megtaláltam a város határában lévő M...L benzinkutat, a székely GPS-em kétszer is beszólt, hogy aszondja:
- Na, innettől folyvást arra mensz, amerre akarsz, nékem édesmindegy, mehetsz a szemed világába es. Ha meg untatlak, dobjál ki a párbrízon!

(Szegény, nem is tudja, hogy milyen közel állt hozzá!)



A Tokaj-hegy árnyékában horgásztunk. Egy lerabolt, gyönyörű környezetben fekvő tóra mondta két éve a gazdája, hogy elég volt, mától kezdve a minőségre törekedünk. A magyar versenyhorgászat fenegyereke, többszörös pergető és műlegyező bajnoka volt a házigazda, aki végül elvállalta, hogy meghonosítja itt a kulturált horgásztatást.

A csukákat vettük célba, bár Viktor szerint a süllő is esélyes, itt-ott a harcsa is mocorog. Szóval jó peca reményében szálltunk vízre.
És nem bántuk meg.

A Tokaj-hegy felhőbe burkolózva. Esőre állt.
 Viktorral élvezet pecázni. Nagy biztonsággal vált helyet, csalit, készséget és sok halat fog. Érzi és szereti is a pecát, a vérében van. Ez itt a mai első csukája. A java még hátra volt. Ez után még jött két kisebb, utána helyet váltottunk.
Kb. tíz perc fárasztás után, a csónakhoz édesgette eddigi legnagyobb legyes csukáját. Hatos bottal.
ÉÉÉÉs....megvan! 95 cm, hibátlan példány.
Gyere csak, gyere! Én is fogtam!
A szájzár oldása néha nem könnyű feladat
75 cm és feltűnően sovány teremtés. Sebaj, visszaraktuk a hizlaldába.
"És elkezdett az eső cseperészni"
Délnyugat felől vihar közeleg.
Szedtük is gyorsan a sátorfánkat, jobban mondva a csónakdeszkánkat és sipirc haza!

Történt, hogy közben a saját botommal is kipróbálhattam Vision Big Mama nagyragadozós zsinórját, amelyet Viktor is használ. Tökéletes páros lenne.
A csukák után most erre vadászom és remélhetőleg az adh-fishingnél még van belőle.

Remélem, hogy még az idén megismételhetjük ezt a túrát és tovább tapasztalhatom, hogy miacsel?





4 megjegyzés:

  1. Először is gratula a szép halakhoz, ha nem titok konkrétan hol van ez a csodaszép víz?
    Üdv. Tölgyesi István

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! A vizet Kengyel tónak hívják, s amint látható, a Tokaj-hegy lábánál fekszik. Napijegyes peca nincs, csak kísérővel lehet horgászni. Amióta ez a szabály, helyreállt a rend, megszűnt a hallopás, az esetleges próbálkozók pedig eddig igencsak pórul jártak.
    Szerintem nincs is más megoldás, csak a következetes és szigorú őrzés.
    Így aztán halat is lehet fogni.

    VálaszTörlés
  3. ejjj de szép halak!!!
    Hol fogtátok őket?ahogy látom a képeken nem a partszéli vizeken hanem a tó benti területein? vagy rosszul látom?
    Gratula!!! G mester Viktor jó helyre vitt :) bár nála ez nem meglepő :)
    Üdv : Frutta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szépek a halak, kösz!
      A partszél volt a nyerő, de a fenék rajzolata még fontosabb. Egy partközeli törésből jött a Viktoré.

      Törlés