2012. november 11.

Betli_2_Fenyves_tó

Ez egy másik, október végi történet. Most a zöld kilencesem alá nyomtak egy zöld nyolcast.
Várpalota mellett, ahol bányászat folyt hajdanán, okos geológusok nem vették észre, hogy a bányagödröt komoly vízbetörés veszélyezteti. A víz mindenkinél okosabb (és erősebb) és be is tört annak rendje-módja és a természet törvényei szerint, olyan hevesen, hogy a munkagépek is a gödör mélyén rekedtek, növelvén az ily módon keletkezett tó vizének vastartalmát. Idővel az átázott talaj egy szakaszon megadta magát és erdőstül beszakadt. Lett is ebből egy 15-20 méter mély vízalatti erdő.
Ez a Fenyves-tó.

A hagyományos "csapatépítő tréning" az idén horgászati szempontból igen vékonyra sikerült.A tó mély vizéből alig egy pár halat tudtunk kiimádkozni. Törpapa mentette meg a mundér becsületét, fenekezve fogott néhány dévért és egy őnt, kukoricával!!! Pergető kollégáim néhány bugylicsukát, legyezve pedig szinte semmi. Egy szép sügér és passz.

Köd a tavon kora reggel...
ami lassan-lassan felszakadozik

A hely csodás

Itt tör fel a vízpótlás kb. 30 m mélyről
Elvarázsolt erdő a víz alatt
Egy UL- pergető magányossága
Hajnali borzongás
A tó vize kb. 30 cm-rel a normál vízszint alatt volt, kristálytiszta. Mindvégig teljes szélcsend, igazi vénasszonyok nyara.
A megszokott halbőségnek nyoma sem volt.
A tavon napijegy-kiadás nincs, átlagosan csak négy horgász pecázhat.
A tóbérlet viszonylag drága, évek óta nem volt semmilyen fejlesztés, komfort-javítás, tizenkét éve haltelepítés sem történt. Így bizony az aranybánya gyorsan lemerül. Többen jelezték, hogy már nem érdemes oda járni.
Nekem is ez a véleményem, a céges pecát jövőre máshol fogjuk megtartani.

Az érintetlen csodafegyver


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése