2012. május 10.

Legelésző pontyok, doromboló pisztrángok

A Felsőtárkányi-tó amolyan igazi üdülőövezeti látványosság. Kedves személyzet, körbe-körbe széles, kövezett ösvény, gondozott fák, bokrok, tisztaság, szép táj, egyszóval kultúrált pihenőhely. És mellesleg horgásztó. Mégsem érezni a kocka-műanyag tavak suta feelingjét. Sok benne a telepített hal (pisztráng, ponty, kárász, csuka, keszeg) de egyáltalán nem olyan könnyű megfogni őket (legalábbis legyezve) mint egy átlagos kockatavon.
A tóról semmiféle információ nem állt rendelkezésemre, így vittünk #5 botokat pisztráng reményében és #8-as gerincest (csuka-hátha).
Reggel rárontottunk a pisztrángokra (sztrímerrel, ami eddig mindig bevált) és csak akkor ocsúdtunk fel, amikor már a harmadik bugylicsuka harapta el a mono tippetet és távozott gyönyörű pisztrángcsali fülbevalóval.
Tehát itt a sztrímerezés pisztrángra kétesélyes. Vékony drótelőkét föl, akkor meg kapás nem volt: se csuka, se pöttyös. A hardmono vagy szürke wolframszálas előke ebben a tiszta vízben egyre megy.
Stratégia-váltás.
Misi drótelőkével csukára, jómagam meg...mi legyen???

2012. május 1.

Szárnyacskák



Angyalka (Lilike rajza)

Kopogás… dehogy… dörömbölés a fehérre festett vasajtón.
Válaszra nem várva a hatalmas, ormótlan kincstári zsúrkocsi dübörögve, ajtóstul begördül a kórterembe, rajta kétes tisztaságú, hajdan fehér színű gézleplek alatt kalimpáló edények, a gurulós kocsi fogantyújába kapaszkodó pengőre vasalt fityulás diétásnővér pedig rezignált rekedt hangon jelenti be:
- Itt az ebéd!!!
A betegágyak szélén feszengő látogatók enyhe undorral, kényszeredett mosollyal nyugtázzák annak a kosztnak az érkezését, amelyre mindannyiuk előbb vagy utóbb ráfanyalodni kényszerül majd. Ki hamarabb, ki később, sokuknak ilyen lesz az utolsó vacsorájuk is. Ispotálytáp.
A fekvőbetegek sem ugranak ki a bőrükből a fapados koszt láttán, pláne ma, vasárnap délben, amikor a látogatók szorgalmasan hordták be a jobbnál jobb húslevesek és prézlis húsok kombinációit elesett feleik mielőbbi felépülésében bízva.