Legelésző pontyok, doromboló pisztrángok

A Felsőtárkányi-tó amolyan igazi üdülőövezeti látványosság. Kedves személyzet, körbe-körbe széles, kövezett ösvény, gondozott fák, bokrok, tisztaság, szép táj, egyszóval kultúrált pihenőhely. És mellesleg horgásztó. Mégsem érezni a kocka-műanyag tavak suta feelingjét. Sok benne a telepített hal (pisztráng, ponty, kárász, csuka, keszeg) de egyáltalán nem olyan könnyű megfogni őket (legalábbis legyezve) mint egy átlagos kockatavon.
A tóról semmiféle információ nem állt rendelkezésemre, így vittünk #5 botokat pisztráng reményében és #8-as gerincest (csuka-hátha).
Reggel rárontottunk a pisztrángokra (sztrímerrel, ami eddig mindig bevált) és csak akkor ocsúdtunk fel, amikor már a harmadik bugylicsuka harapta el a mono tippetet és távozott gyönyörű pisztrángcsali fülbevalóval.
Tehát itt a sztrímerezés pisztrángra kétesélyes. Vékony drótelőkét föl, akkor meg kapás nem volt: se csuka, se pöttyös. A hardmono vagy szürke wolframszálas előke ebben a tiszta vízben egyre megy.
Stratégia-váltás.
Misi drótelőkével csukára, jómagam meg...mi legyen???

Szárazzal örömet okoztam a vörösszárnyúaknak, nedvessel... hát ez az, ami bejött.

A tavat tápláló patakocska befolyójánál tanyászik az egyik háziállat, egy jó másfeles sebes. Szerintem ha megsímogatnád dorombolna, annyira megszokta az emberek jelenlétét, a gyerekek etetik is (főleg kenyérrel). Rendíthetetlenül védi a területét, jóval nagyobb szivárványosokat közel sem enged a befolyóhoz.

Nagyobbacska nedveslégy föl és óvatosan bepottyantottam befolyóhoz, láttam, ahogy kitér a légyre, fehér száj villan, bevágás, elindul balra és... közöm nem volt hozzá. A 17-es tippetre azonnali szakítás. A léggyel a szájában el is tűnt a helyéről, délutánig.

A sztrázsa

Misi közben szorgalmasan smirglizte durva dobótechnikáját. Fogott is csukát sztímerrel, pisztrángot nimfával.

Éppen csak méretes



42 cm sebes

Ment is vissza mind...

A tóparton álló idős fákról egy vihar valaha egy óriási ágat a vízbe parancsolt.
Tartás lett belőle.
De inkább legelő...

A verőfényes, meleg időben a tartás környékén hemzsegnek a halak. A leglátványosabb a pontynyáj; a testes, 3-5 kilós halak 10-20 centire a vízfelszín alatt napoznak, mint birkák délidőben a hűvös havasi legelőn. Mindez 20-25 méterre a parttól. A hátad mögött 5-6 méter rés a fák között, oda lehet lengetni, orsódobással nem lehet elérni őket.

És ilyenkor persze egyáltalán nem táplálkoznak. Valami különleges kell, gondoltam én, de nem kellett semmi különleges: pontos dobással a gulya közepébe vetett fekete nedves takarmányra egyikük rámozdult, bekapta és megtépte a 20-as előkét úgy, hogy... nem sikerült nagy pontyot fognom ebből a csordából. A vircsaft hatására egy icipicit távolabb napoztak tovább, azt a távot már nem tudtam megdobni.

Vissza befolyóhoz, 25-ös előkével, fekete nedvessel. A sértődött sebes nem volt még a helyén de egy másik, sötéthátú monstrum ott ólálkodott a környéken.



Első dobásra megakadt és... nem tépett meg

47 centis sebes



Hangulatos vidék, szelíd háziállatokkal

Vadvizet kedvelőknek,
+30 m  dobóaspiránsoknak,
balinvadászoknak,
magányra áhítozóknak nem ajánlott,
egyébként nagyon!
.