2014. február 14.

Ultimátum

- Passz.
- Negyven-száz.
- Passz.
- Betli. Tízes a talonban!
- Passz.
- Passz.
Kisebb havi fizetések röpködnek oda-vissza a Víkend-telep elit csónakház-teraszain a nyári idény előtti megfázós, nyárfaszöszös délutánokon, az utószezoni didergős estéken és a főszezoni éjszakákon.
A szomszédban römikocogás veri fel a csendet.
Rablóultizni, lerakós-römizni jár ki ilyenkor a dzsentri-vénájú társaság.
Köves römi itt a divat, kártyával úriember nem römizik. Úriasszony sem! Ha lenne kaszinó a városban, ott biztosan az ulti, a römi és a huszonegy lenne a divat. De kaszinó nincs; volt valaha a Malom utcában egy, az állt a cégéren, de a kapualjat egy diszkrét piros lámpa fénye derengte be.
Most az sincs, a dorbézolás a Víkenden folyik. Ulti, römi s miegymás.
Kocka Demeter, Grófúr és Hosszújóska a Fodrász Szövetkezet víkendházát szemelték ki aznap este bűnös szenvedélyük színteréül. Egy sör a gondnoknak, szilvórium a játékosoknak és már pörcögött is a rutinos Hosszújóska ujjai alatt a viseltes pakli. Az első leosztást Demeter bukta be, Grófúr csípte fülön szingli makk alsóját. Perka jobbra-balra. Csörög az aprópénz.
Hajrá!


- A betliről jut eszembe, a múltkor megint találkoztam az úriemberrel a vízen, a legyezőssel, tudod! - fordult Grófúr felé Demeter.
- Igen, emlékszem.
- Passz - Beteg a gyerek, lázas, szokásos őszi gripa, orvost kellett hívni - így Hosszújóska. - Ki az az ember?
- Innen ment ki a hetvenes évek végén családostul Magyarba. Orvos. - Negyven-száz.
Grófúr benyúlt, hosszasan rakosgatta oda-vissza a lapokat, majd kettőt összecsippentve az asztal közepére rakta a talont. - Betli, tízes a talonban.
Ritkán fordul elő két azonos licit egymás után.
- Beszéltél vele?
- Igen, furcsa történetet mesélt el, azt mondta vele történt meg, szerintem igaz lehet. Na, ezt fölnyalom! - Demeter szeme felcsillant a piros ász-király páros láttán. - Negyven-száz ulti!
- Passz, mesélj!
Grófúr is passzolt, ki mer ilyenkor kontrázni?
- Kuffervizit! - Demeter piros ásszal indított. Egyből behalt Hosszújóska tizese.

Az úriember egy székely nagyvárosból származik, családja köztiszteletnek örvendő, jómódú lófő nemzetségből való orvoscsalád. A hetvenes évek végén házasodott ki Magyarba, divat volt a kényszerházasság, a feleségét azelőtt nem is ismerte, nem is laktak együtt soha, formalitás volt az egész. Rá egy évre elváltak és feleségül vette itthoni, igazi menyasszonyát és másfél év hercehurca után kivitte őt is.

- Itt a negyvenből a filkó! - heccelte Demeter a jónépet, Grófúr meg rezignáltan zöldet dobott, "Avart rá!" felkiáltással, mintha bárki is elhitte volna neki, hogy zöldből rövid.

Egy Pest melletti helyen építettek maguknak egy családi házat, nemsokára jött a gyermek is. A kiparcellázott telken egy gyönyörű sarokházat épített, félig önerőből, sok-sok kölcsönből. A szomszéd telkek is beépültek, s hogy hogy nem, úgy hozta a sors, hogy a szomszédjába egy ultralibcsi pesti család költözött. Tudjátok miről beszélek.

- Naná! - s Grófúr elütötte a makk ásszal Hosszújóska nyolcasát, Demeter meg savanyú pofával "makkot a disznóknak" motyogással rálibbentett egy makk alsót a kupacra.

A kertjében nőttek a bokrok, a Hargitáról hozott borókák és egy fenyő, amit a nagyapja sírja mellett sarjadt kis magoncból pátyolgatott, nevelgetett húsz éven át, mígnem egy vasárnap délelőtt történt valami, amit normális ember itt Erdélyben el sem tud képzelni.

- Nos, akkor, most figyeljetek! - Demeter lehívta a következő pirosat, ezt Hosszújóska még bírta szusszal, de Grófúr csak "Itt az eledeled, malac" beszólással tököt dobott, a következőre a tízes is elesett.

A drága szomszédja szóvá tette, hogy a fenyőtobozok áthullanak az ő kertjébe és mennyi baja van velük. Emberünk kedélyesen elmesélte a szomszédjának, hogy a fenyő a Hargita aljából az ősi sírról való, aztán szó szót követett, mire a galíciai elküldte őt a román anyjába. 
Őt, a székely lófő ivadékot, a környék egyik legjobb orvosát, köztiszteletben álló emberét, akinél magyarabbat nem nagyon hord a hátán a Föld.
Elborította az agyát a vér, egy ugrással átlendült a kerítésen és első dühében egy ökölcsapással rendesen leszakította a szomszéd orrát, az meg azonnal elájult. A rátámadó dobermannt egy rúgással átsegítette az utcára. Persze erre le is higgadt, átsietett a házába, szólt a vasárnapi húslevest főző feleségének, hogy hívja ki a rendőrséget, vette az orvosi táskáját és szakszerűen ellátta a beteget.

- Megérdemelte a gazember! - rikkantotta Hosszújóska, akit a Szeku is többször vegzált annak idején, hogy magyar röplapokat ír és sokszorosít, sosem tudták rábizonyítani, pedig de.
- Tegyél már! - fortyant rá Grófúr, mert Hosszújóska köztudottan beszéd közben nem mozdul és fordítva.

Na, a rendőrség ki is szállt, addigra a szomszédot orvosilag is ellátta, olyan lett a feje, mint a katona fehérben.
- Mi történt? - kérdezte a rendőr.
Emberünk elmesélte.
- Maga szerint is így történt? - kérdezték a sértettől, aki csak bólintani tudott, mert a szája is be volt kötözve.
- Akkor felvesszük a jegyzőkönyvet! - így a rendőr - erre a szomszéd fejrázós tiltakozással tudatta velük, hogy nem kíván feljelentést tenni.
- Rendben! - tehát nem tesz feljelentést? - tiltakozó jelzés.
- Doktor úr, Önnek van valami hozzáfűzni valója?
- Igen, mondja meg neki, hogy ha még egyszer lerománoz, megölöm!!!

- Ultimátum! - Demeter az asztalra penderítette a piros hetest és besöpörte a történetért járó helyeslő fejbólogatásokat, meg az aprópénzt is a piros ultiért.

.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése