2012. november 7.

Betli_1_Felsőtárkány

Bevártam az eseményeket, hadd rázódjanak, rendeződjenek maguktól a helyükre. Előre bocsátom, engem a pecás betli nem zavar, legfeljebb az elbukott rekontrázott betli az ultiban, amikor a tök kilences alá nyomják a nyolcast és ott állok megfürödve. Aki bridzsel az tudjon ötvenkettőig számolni, aki ultizik az legalább harminckettőig (és ne felejtse, hogy mit tett le a talonba), aki horgászik, az meg tudjon legalább egyig. Ha egy halat fogsz, nincs betli.
De ez az ősz már több kettőnél. Mármint két betlinél.

Itt van mindjárt az egyik, az első példa:



Felsőtárkány, október közepe, 2012 a.d.n.

A tavat tápláló patak teljesen kiszáradt, egy colos csövön csorog bele egy kevés víz valahonnan, tó vize a megbuggyanás határán (mi is ott álltunk a peca végén).
A tavaszi pisztrángoknak bottal üthetjük a nyomát, a csukák valószínűleg fölfalták őket.
A pontyok ott legelésznek a bezuhant fa körül, csak kb. huszonöt méterre a parttól, a nyolcas bottal és a hátul sunyin megbúvó tölgyfa miatt számomra elérhetetlen távolságra.
A csukák hajnalban hajlandóak habzsolni, hat és hét óra között. Erről lekéstünk, mindenről lekéstünk.
Reggel héttől délután fél ötig senki nem fogott semmit. Azután nem tudom, mert hazajöttünk.

Teljes szélcsend, október közepéhez viszonyítva meleg víz, csend és némaság. Csak a tavat joggingban körberohangászó  "tájfutók" törték meg a monotóniát, igaz a tizedik kör után már az is dögunalmas volt.
Némi adrenalinfröccsöt a fákba akasztott legyek akciója biztosított. A hatodik után ez is kezdett érdektelenné válni

Pihentünk


9 megjegyzés:

  1. ejh! pedig itt komoly filmforgatás veszi kezdetét vmelyik 7 végén. ez nagy pipa lesz! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "De szép színe van Kendnek! Olyan szép sárga." :-D

      Törlés
    2. sárga a franc. jó nekem a zagyva. kockában amúgy is rühellek. név nélkül piros is lehet. mondjuk hetes.:D

      Törlés
    3. Ez lenne a piros ulti!
      Nos, folyt.köv.

      Törlés
  2. Szerintem, nem biztos, lehet, hogy csak mi voltunk bénák. No meg a víz is jelentősen le fog hűlni addig (remélem. Pitti valamelyik nap, most novemberben, két szép példányt is fogott.

    VálaszTörlés
  3. Igazad van Brucis, sok mindenben. A tavat tápláló forrás sajnos kiapadt. De az a napi 100 m3 víz ami a csövön az utánpótlást jelenti az nem olyan kevés (kb. 1 cm) Az október hónap nem valami eredményes volt a pergetők körében ,pedig jobbnál-jobb cuccokkal, ügyesebbnél ügyesebb horgászok vallatták a vizet. De az is tény,hogy szeptember végéig (műcsalival is)számtalanul fogták a csukákat. Nem csoda, hogy a már 4-5 ször is megfogott csukák simán ismerik az összes műcsalit méret és típus szerint is. Sajnos a pisztráng szinte odavan. Szeptemberben egy legyes fogott kettőt azóta senki. A héten is csak kettőt láttam. Úgy gondolom, hogy a saját legyek és streamerek még mindig eredményesek lehetnek. Lásd Pitti szeptember 4, 21,és nov 8.i fogását. A csukák frissítése folyamatban. A pisztrángokat február végén tervezünk ismét telepíteni. Bízom benne, hogy fogsz még nálunk kellemes és sikeres napot eltölteni.
    Tisztelettel: Zoli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is bíztam benne és köszönöm a meghívást a 2012 nov 17.-i találkozóra, kár, hogy nem érkezett meg idejében a meghívó (vagy nem is volt?).
      Nem baj, majd máskor, talán.......

      Törlés
  4. Egyel többen lettetek volna, aki nem fog semmit. A tó ki van pucolva, a helyiek számolatlanul viszik haza a halat, telepítés nincs, a csukák mindent fölzabáltak.
    Igaz, hogy olcsó a napijegy, de sz@rt se lehet fogni.

    VálaszTörlés
  5. Cimboráimmal jókat derültünk annó, mikor az akkori egyesületem vizébe dézsával hordtuk a pontyot a kocsiról, besegítve az ellenőrök munkájába. Másnap, az egyesület azon tagjai, akik nem tudtak halat fogni, fenhangon szidták a vezetőséget, mondván: " -Biztos be se tették a halat a tóba! " Vicces, de nem foglalkoztunk velük, hisz főként a sárga végű botos, 30-as damilos sporik voltak a hangadók. Őket az sem zavarta, hogy fürdött, mutatta magát a hal, sőt, aki kicsit másként horgászott, jócskán fogott is. Csak hajtották a magukét, mindaddig amíg bunyevác származású barátomban föl nem fortyant a délvidéki vér, és üvöltve közölte velük: "- Ha nem tudsz halat fogni, NE MÁSOKAT OKOLJ, hanem TANULJ MEG HORGÁSZNI!!!"
    Szép napot! :-D

    VálaszTörlés